2020. május 16-án (szombaton) délelőtt (egy kicsit azért belecsúszott a kora délutánba is) egy kisebb önkéntes környezetvédelmi munkát szervezett egyesületünk alelnöke Halasi Tibor.

Piti József fa öntözés közben

Volt ebben szemét szedés és a tavaly elültetett facsemeték öntözése a Kurcán, de a székház körüli munkálatok sem hiányoztak az elvégzett feladatok közül.

Farkas Attila és Szabics László ágdarálás a székházban

A kis csapat fél nyolckor találkozott az egyesület Rozmaring utcai székházában, majd a tennivalók elosztásra kerültek. A képek tanúsága szerint volt mit tenni a maroknyi csapatnak.

Az egyesület régi csónakja selejtezésre került

Köszönjük minden önkéntesnek a hozzáállását és biztatjuk tagtársainkat, hogy legközelebb még többen vegyenek részt az egyesületi értékek megóvásában, gyarapításában, környezetünk gondozásában. Teremtsünk még nagyobb nimbuszt a szegvári vizeknek, a csodás és felejthetetlen természeti szépségeknek.

Önkéntes munkára Halasi Tibor alelnöknél (+36 70/933-6018 telefonon vagy Halasi Tibor facebook oldala) lehet jelentkezni.

Az önkéntesek mellett folyamatosan dolgozik Szép István. A Kertszerviz vállalkozás keretében gondozza a vízpartokat.
Már többen jelezték, hogy remek munkát végez, amit Tóth Péter az egyesületünk elnöke a következőképpen kommentált facebook bejegyzésében:

Nagyon szép lett az egész partszakasz. Büszke lehetsz rá. Köszönjük szépen.