Október közepéhez képest szenzációs időjárási viszonyok közepette rendeztük meg a versenyhorgászat korszakos szegvári alakjáról, Reichart Jánosról elnevezett emlékversenyt. Nagy volt a rivalizálás a versenyzők között, sőt egyes esetekben még családon belül is. Egy biztos, hogy a Sinka házaspár nem távozott csalódottan a helyszínről , mert a női kétbotos kategóriában a feleség Sinka Balázsné Éva (2070 g), a hagyományos kétbotos kategóriában pedig a férj Sinka Balázs (3560 g) szerezte meg az első helyet. A versenyhorgászoknál Bényi Károly (3950 g) győzött.

A kiírás szerint három kategóriában fogadtuk el a nevezéseket és négy órán keresztül zajlott az évadzáró versenyünk. A jó körülményeknek köszönhetően jelentős számú, vagyis 27 főből álló mezőny alakult ki.
A szél csak lengedezett, a hőmérséklet és a légnyomás biztató volt a halak étvágya szempontjából. A vízállás szokásos, vagyis magas volt, egy kis áramlás viszont jól jött volna a versenyzők szerint. A víz minősége átlagos volt, csak az őszi lehulló falevelek lebegtek a víz felületén.

A versenyzői egybotos úszós kategóriában nagy volt a küzdelem és mind a nyolc versenyző bevetett minden módszert, amit a szabályok megengedtek. A part közelébe ennek ellenére sem sikerült kicsalogatni a halakat, így a rakósbotos horgászat volt a legeredményesebb. Volt aki törekedett a törpeharcsa kizárására, de jellemzően ez a halfaj tette ki a fogások zömét. A versenyzői szektorban most is kedvezett a szélső pálya, hiszen az egyes helyen Törköly Csaba második tudott lenni 3490 grammos fogással. Harmadik lett Korom József 3100 grammal, míg az első helyet Bényi Károly szerezte meg 3950 grammos fogással.

Farkas Attila, Bényi Károly András, Halasi Tibor
VERSENYZŐI EGYBOTOS ÚSZÓS VÉGEREDMÉNY
H.NÉVSZ.SÚLY
1.Bényi Károly András23950 g
2.Törköly Csaba13490 g
3.Korom József83100 g
4.Tóth Péter92010 g
5.Soós János62360 g
6.Vígh Csaba31320 g
7.Szabics László41730 g
8.Halasi Tibor5
9.Kazy Csaba

A négyfős női mezőnyben – akik ezúttal is két tetszőleges készséggel versenyeztek – nagy csata alakult ki a helyezésekért. Ezúttal a rutin győzött, mivel Sinka Balázsné fenekező horgászattal igazán eredményes volt a törpeharcsák kifogásában, ezáltal 2070 grammos fogási eredményt ért el. Az előző verseny női kategóriájának győztese Molnár-Farkas Olga 11 dekagrammal lemaradva második lett. A harmadik helyet Nagy Mihályné (Vígh Magdolna) érdemelte ki 1270 grammos fogásával.

Halasi Tibor, Sinka Balázsné, Molnár-Farkas Olga, Farkas Attila
NŐI KÉTBOTOS VÉGEREDMÉNY
H.NÉVSZ.SÚLY
1.Sinka Balázsné112070 g
2.Molnár-Farkas Olga131960 g
3.Nagy Mihályné101270 g
4.Farkasné Szabó Elvíra101020 g

Hagyományos kétbotos kategóriában neveztek a legtöbben. A rutinos horgászok egy része egyértelműen a mindent vagy semmit választotta látva, hogy vagy törpeharcsák jönnek vagy azt kizárva valami nagy testű hal akad a horogra és azzal teljes a siker. Most ez a taktika nem jött be, pedig még többen a rablóhalazást is megpróbálták. Ennek megfelelően 7 horgász nem tudott halat fogni, de vélhetően ők sem bánkódtak emiatt, hiszen a környezet, a verseny hangulata kárpótolta őket a fogás elmaradásáért.

A verseny így a munkásabb megoldást választó horgászok között dőlt el, nem is akárhogyan. Sinka Balázs minden rutinját bevetve nagy fölénnyel győzött (3560 g), Piti József előtt (2390 g). A harmadik helyezést Nagy Tibor szerezte meg 2190 grammos teljesítményével. A Sinka család igazán büszke lehet magára ezen a versenyen nyújtott kimagasló eredményével, méltó emléket állítottak id. Sinka Balázsnak is, aki szintén elkötelezettje volt ennek a kiváló sportnak.

Körmendi József
HAGYOMÁNYOS KÉTBOTOS VÉGEREDMÉNY
H.NÉVSZ.SÚLY
1.Sinka Balázs233560 g
2.Piti József182390 g
3.Nagy Tibor272170 g
4.Bihari István281570 g
5.Körmendi József141370 g
6.Farkas Attila171250 g
7.Lőrincz Gábor241190 g
8.Nagy Péter Tibor22990 g
9.Gila Sándor15
Bugyi János16
Fekete András19
Hévizi Zoltán20
Bata László21
Bernáth József25
Borka Ferenc30